Azt, hogy milyen nyelven beszélünk, származásunktól függ.
De génjeink is felelősek a beszédünkért.
Erre a következtetésre skót tudósok jutottak.
Azt vizsgálták, hogy az angol miért más mint a kínai.
Eközben felfedezték, hogy a gének is szerepet játszanak.
Ugyanis a gének befolyásolják az agyunk fejlődését.
Ez annyit jelent, hogy formálják az agy szerkezetét.
Ezzel meghatározásra kerül nyelvtanulási tulajdonságunk is.
Ebben két gén variációja a meghatározó.
Amennyiben egy bizonyos variáció ritka, akkor tonális nyelvek alakulnak ki.
A tonális nyelveket tehát olyan népek beszélik, akikből hiányzik ez a gén variáció.
A tonális nyelvekben a hangok magassága határozza meg a szavak jelentését.
Ide tartozik például a kínai.
Amennyiben ez a génvariáns dominál, más nyelvek alakulnak ki.
Az angol nem tonális nyelv.
Ezen gének variációja nem egyenletesen van elosztva.
Ez azt jelenti, hogy különböző gyakorisággal fordulnak elő a világban.
A nyelvek viszont csak abban az esetben maradnak fenn, amennyiben továbbadják őket.
Ehhez a gyerekeknek tudniuk kell a szüleik nyelvét utánozni.
Tehát jól kell tudniuk tanulni a nyelvet.
Csak ebben az esetben öröklődik generációról generációra.
A régebbi génvariáns az amelyik a tonális nyelvek kialakulásáért felelős.
Régebben tehát valószínűleg több tonális nyelv létezett mint ma.
A genetikai tényezőket azonban nem szabad túlértékelni.
Ezek csak hozzá járulnak a nyelvek kialakulásának magyarázatához.
Nem létezik azonban kifejezetten az angol vagy a kínai nyelv számára gén.
Bárki beszélheti bármelyik nyelvet.
Ehhez nem génekre van szükség, hanem mindössze kíváncsiságra és önfegyelemre!